Mint esküvőszervező
Az a minden elemében érezhetően pozitív hangulat, ami karöltve jár egy esküvőre való készülődéssel, a sajátom megszervezése alatt érintett meg. A sok munkával és várakozással teli készülődés egy gyönyörű esküvőt eredményezett, amire azóta is életem egyik legszebb napjaként emlékszem vissza. De esküvőszervező segítsége és az egytől egyig kiváló szolgáltatók közreműködése nélkül az a nap nem lett volna olyan felhőtlen számomra, családjaink minden igyekezete ellenére sem.
Esküvőm után azon kaptam magam, hogy hiányzik az esküvői készülődés, szervezkedés, a sok kreatív feladat. Bár már korábban dolgoztam rendezvényszervezőként, gondoltam, az elméletet is jó komolyabban megismerni, így esküvőszervező tanfolyamon mélyítettem el a tudásomat. Az elmúlt években végzett munkám során tanultam meg, hogy a lelkesedés mellett rengeteg ismeretre, információra, kapcsolatra és szakértelemre van szükség ahhoz, hogy esküvőtök napját kettesben, mégis az egész násznéppel együtt felhőtlenül boldogan és gondtalanul tudjátok megélni.
Az álmok nem excell táblázatban kalkulálható forintokról szólnak. Legyen szó bármilyen stílusú, bármekkora esküvőről, aki érzi e nap igazi jelentősségét, az csak az elképzeléseteknek tökéletesen megfelelő legjobbal lehet elégedett.
Felfedezni és belecsempészni azokat az apró kis részleteket az esemény egészébe, amitől egyedi, Rólatok mesélő, egyszeri és megismételhetetlen lesz házasságkötésetek napja, Nektek felhőtlen kaland, nekem a munkámnak értelmet adó kihívás. Szervezett, kézben tartott és mindenre kiterjedő figyelem és együtt alkotás eredményeként esküvőtök napja számotokra nem rohanásról, kapkodásról, időpontokról és ellenőrzésről szól, hanem arról, amiről szólnia kell: kettőtökről, egymásról. Igazi gondtalan ünneppé válik, s a munkám végeztével nekem külön ajándék, hogy én is részesülhetek valamennyiőtök örömében.
Ha az álmaid esküvőjét leíró ajánlatot már a jövő héten kezedben szeretnéd tartani, zenekarod számait hallgatni, miközben fotósod és videósod referenciamunkáit nézegeted, egyeztessünk időpontot egy személyes találkozóhoz!
Tovább